Hírek
2016. Július 24. 08:58, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Vasárnap déltől felfüggeszti a szolgáltatást az Uber Magyarországon
Felfüggeszti a szolgáltatást az Uber közösségi személyszállító Magyarországon július 24-én vasárnap 12 órától.
Ezt az Uber július 13-án jelentette be, miután az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely alapján ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak.
Az Uber 2014-ben kezdte meg szolgáltatását Budapesten, az utazásmegosztó szolgáltatás ellen azóta a taxitársaságok és az érdekvédelmi szervezetek több demonstrációt tartottak.
Az Uber-fuvarok száma világszerte hétfőn a cég közlése szerint elérte a kétmilliárdot. Az Uber 2009 márciusi megalakulása óta 2015 végére érte el az egymilliárdos fuvarszámot. A szám megduplázását bő fél év alatt a sofőrök és utasok toborzására fordított nagy befektetéseknek tulajdonította a cég vezetője.
Az Uber szolgáltatása iránt a legnagyobb kereslet Kínában jelentkezik, ahol azonban évi több mint egymilliárd dolláros veszteséggel működik a vállalat.
Az Uber jelenleg a világ 76 országának több mint 450 városában nyújt fuvarmegosztó szolgáltatást, szemben az egy évvel ezelőtti 311 várossal.
A cég közlése szerint Budapesten 160 ezer felhasználója volt, az utazások 39 százaléka külföldiekhez köthető, főleg a 20-35 éves korosztály utazott velük.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 10:00, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Radnai Márk és Rost Andrea is kormánybiztos lesz
2026. Május 02. 15:00, szombat | Belföld
Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!
2026. Május 02. 14:00, szombat | Belföld
Tanács Zoltán: szabad tudomány nélkül nincs szabad ország
Új fejezetet kell nyitni a kormány és a tudomány viszonyában, olyan oktatási rendszert kell építeni, amely képes kinevelni a 21. század tudósait, szabad tudomány nélkül nincs szabad ország
2026. Május 02. 09:11, szombat | Belföld
Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.

