Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2015. Február 17. 10:00, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Változó utcanevek Tolna megyében

Változó utcanevek Tolna megyében

Önkényuralmi rendszerhez köthető utcaneveket változtatnak meg Tolna megye több településén a kormányhivatal törvényességi eljárása nyomán.

Dombóváron, ahol 2013-ban több önkényuralmi rendszerhez köthető utcát kereszteltek át, a város képviselői a múlt hónapban úgy döntöttek, hogy a Rajk László utcát a dombóvári születésű, nemrég elhunyt Buzánszky Jenőről nevezik el.

Csibrákon a Vörös Hadsereg utcát kell átnevezni, a kormányhivatal arra kötelezte a testületet, hogy február 28-áig hajtsa végre a változtatást - mondta Kardos János polgármester az MTI-nek. Hozzátette, hogy az átnevezést azért halogatták eddig, mert a falu lakóinak felét, körülbelül kétszáz embert érint a címváltozás.
A 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető utcaelnevezések tilalmáról szóló törvény alapján Kurd képviselő-testületével szemben is indult törvényességi felügyeleti eljárás - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal. A törvényességi felhívás az MTA állásfoglalása alapján a Felszabadulás utca elnevezés megváltoztatásának elmulasztását kifogásolta. A változtatás előírt határideje március 15.
Müller János, a település független polgármestere a mulasztást azzal magyarázta, hogy bár az új lakcímkártya ingyenes lesz, a falu legnagyobb utcájában lakóknak sok utánajárást igényel a cím megváltozása. Az utca a tervek szerint a Kálvária nevet kapja vissza.
Dalmandon szintén a Felszabadulás utcát kell átnevezni, a változtatás folyamatban van - mondta Foki Csilla jegyző.
Lengyelben jelenleg is van Partizán sor és egy helyi tanácsi végrehajtó bizottsági tag, Mátai Antal nevét viselő utca. Lőrincz Andrea független polgármester azt mondta: a település teljes utcajegyzékét elküldték a kormányhivatalnak felülvizsgálatra.
Felsőnyéken nincs napirenden a Marx körút átnevezése - közölte Szabó Márta jegyző. A testület nem is tárgyalt erről, azzal az indokkal, hogy a közterületet nem csak Marx Károlyról, hanem Marx György (1927-2002) akadémikusról is elnevezhették.
Pincehelyen - Juhász Ervin jegyző ismertetése szerint - a kormányhivatal megkeresése nyomán szóba került a Mező Imre utca átnevezése, de nem döntöttek a névváltozásról.

Címkék: utcanevek

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi

Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron

Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!

2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható

Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:

2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi

Emberölés Döbröközön

Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi

Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra

Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.