Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2017. Augusztus 14. 08:33, hétfő | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Tűzifával csaltak

Tűzifával csaltak

A Dombóvár Rendőrkapitányság nyomozást folytatott egy 27 éves magyarhertelendi és egy 26 éves komlói férfi ellen.

A két férfi hirdetést adott fel egy megyei lapba, amelyben tűzifát kínáltak eladásra. A hirdetésekre jelentkezőkkel megegyeztek a tűzifa vásárlásáról, valamint kiszállításáról, de a vásárlókat tévedésbe ejtették, mivel a megbeszélt mennyiségtől eltérően jelentősen kevesebb tüzelőt szállítottak ki, amelyről azt állították, hogy a megbeszélt mennyiség. A két férfi 2017. januárban és februárban öt alkalommal követtek el hasonló bűncselekményeket.

A rendőrök azonosították a két elkövetőt, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekmények elkövetését beismerték, szabadlábon védekezhetnek.

A Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.

Sokan már a nyári időszakban gondoskodnak a téli tüzelőről. A rendőrség arra kéri az állampolgárokat, hogy fogadják meg az alábbi bűnmegelőzési tanácsokat.

-Fontos, hogy megbízható forrásból vásároljanak tüzelőt és a vásárlás részleteit mindig pontosan tisztázzák. Idegen személyektől vásárolni kockázatos!

-Lényeges, hogy a megrendelésben erdészeti, vagy sima köbméter szerepel, ugyanis egy erdészeti köbméter, valamint egy sima köbméter között jelentős különbség van, ugyanis:

1 erdészeti köbméter = 1,75 normál köbméter = 1 köbméter színtiszta fa

1 normál köbméter = 0,57 erdészeti köbméter = 0,57 köbméter tiszta fa

-Tisztázzák azt is, hogy milyen fajtájú a fa, illetve, hogy rönk vagy ömlesztett formában szállítják. A megrendelést és az árat rögzítsék írásos formában is. Pontosítsák, hogy a szállítás, valamint a rakodás költségét az ár tartalmazza-e, vagy azt külön kell megtéríteni. A leszállított mennyiséget mérjék le, arról kérjenek számlát.

A mázsában megadott mennyiség az alábbiak szerint ellenőrizhető:

A hozzáértés hiányában kérjenek segítséget megfelelő szakértelemmel rendelkező szakembertől. A tűzifát tárolják zárt, biztonságos helyen. Kellő körültekintéssel elkerülhető hogy bűncselekmény áldozataivá váljanak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi

Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói

Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.

2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi

Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban

Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.

2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.

2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi

Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn

Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.