Hírek
2018. Szeptember 10. 13:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Több millió résztvevőre számítanak az Európai Diáksport Napján
Idén is szeptember utolsó péntekén, 28-án rendezik meg az Európai Diáksport Napját, melyre a kontinensen több millió résztvevőre számítanak.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közleménye emlékeztet arra, hogy a program az 1987-ben alapított szervezet kezdeményezésére 12 évvel ezelőtt indult el, 2015 óta pedig Európa más országaiban is megtartják. Amíg 2009-ben Magyarországon még csak 68 iskola regisztrált, addig 2017-ben már 900 intézmény vett részt a kezdeményezésben. Tavaly 26 országban 7000 iskola és kétmillió diák részvételével zajlott az eseménysorozat, idén a résztvevő országok száma várhatóan a 30-at is megközelíti.
Az Európai Diáksport Napon a regisztrált iskolák vállalják, hogy legalább 120 percnyi mozgást, sportprogramot szerveznek a tanulóknak. Az egyetlen ajánlott programelem a szimbolikus, adott évnek megfelelő futótáv - idén 2018 méter - teljesítése.
Az idei évben az MDSZ-nek három kiemelt rendezvénye lesz a tematikus napon, melyen ismert közéleti személyiségek és vloggerek mellett a magyarországi eseménysorozat idei támogató partnere, a Football Factor különleges kitelepüléseivel is találkozhatnak a résztvevő gyerekek. A budapesti központi esemény arca Béres Alexandra fitneszvilágbajnok lesz, a két vidéki helyszín pedig a szeptember 10-ig regisztráló iskolák közül kerül ki.
Az MDSZ minden évben díjazza a legszínesebb programokat megvalósító és a legtöbb diákot mozgósító iskolákat. Ennek megfelelően idén három iskola kiemelt díjazást - 100, 75 és 50 ezer forint értékű sportszerutalványt - kap. A kibővített elismerési rendszernek köszönhetően ezúttal már díjazzák azokat a területi (megyei) és települési önkormányzatokat, továbbá azokat az intézményfenntartókat is, amelyek a legtöbbet teszik a diáksportnap népszerűsítéséért és hagyományainak ápolásáért.
A diáksportnap idén is az Európai Bizottság által kezdeményezett, szeptember 24. és 30. között zajló Európai Sporthét (European Week of Sport #BEACTIVE) keretein belül valósul meg.
Az Országgyűlés 2017 decemberében szeptember utolsó péntekét a Magyar Diáksport Napjává nyilvánította.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

