Hírek
2016. Április 16. 09:00, szombat |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat
Térségi szervezet segíti a megye turisztikai céljait

A Tolna Kincse Turisztikai Egyesület, mint térségi TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) szervezet segíti a jövőben a megye turisztikai céljait.
A cím a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyével használható, amelyet az egyesület március végén elnyert, s már egy 85 millió forintos fejlesztési pályázatot is benyújtott a GINOP 1.3.4-15 felhívás keretében. A forrás hasznosításával többek között turisztikai kedvezménykártya rendszer, honlap és egységes információs központ valósítható meg, melyek által a tolnai térségek turisztikai értékei, kínálata országos illetve nemzetközi szinten is megjelenhet.
A Tolna Kincse Turisztikai Egyesület januárban kezdte meg a munkát, melynek eredményeként turisztikai helyzetelemzés, koncepció és stratégia készült a térségre vonatkozóan. Tolna megye szempontjából rendkívül fontos, hogy a viszonylag kevés helyi szervezet mellett – s azokat összefogva – egy térségi TDM is dolgozzon a turisztikai fejlesztések megvalósításáért. Valamennyi turisztikai pályázat esetében lényeges szempont, hogy illeszkedjen egy térségi turisztikai koncepcióhoz, amelyet a Tolna Kincse Turisztikai Egyesület éppen ezért készített el.
Az utóbbi években nem működött megyét átfogó térségi szervezet, így az egyesület kiemelt célkitűzése, hogy az elmúlt években felhalmozódott lemaradást kompenzálja. Ehhez szükséges, hogy a megyei- helyi önkormányzatokkal, turizmusban érdekelt vállalkozásokkal és a szakmai szervekkel partnerségben javítsa a térség turisztikai vonzerejét.
A térségi TDM feladatai közé tartozik továbbá: a termékfejlesztés, projektmenedzsment, marketing tevékenység, valamint a turisztikai információs rendszer működtetése. Ennek megfelelően a szervezet kialakítja a térség egyedi kínálati profilját, majd promóciót, népszerűsítő kampányokat szervez. Összehangolja, és egységesen elérhetővé teszi a térség programjait, valamint a helyi TDM szervezetek ajánlatait.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.