Hírek
2019. Január 16. 09:25, szerda |
Helyi
Forrás: Csikóstőttős Község Önkormányzata
Segítsünk Attilának!
Csikóstőttős Község Önkormányzatának kérése.
Megrendülten vettük tudomásul a szomorú tényt, hogy a településünkön élő, köztiszteletben álló vállalkozó, Horváth Attila családjának kimondhatatlan fájdalommal kezdődött az új év.
Attila felesége, Horváthné Klesch Erika december 31-én váratlanul elhunyt, így az édesapa egyedül maradt súlyosan halmozottan fogyatékos gyermekükkel, akit 28 éve példaértékűen ápoltak otthonukban, mellette vállalkozást folytatva, hogy az ezzel járó kihívásokat megoldják, és fiúk jövőjéről gondoskodjanak.
Az édesapa a napi 24 órás felügyeletet igénylő ápolást és a vállalkozás fenntartását egyedül nem tudja megoldani, hiszen ez kettejüknek is embert próbáló feladat volt, ezért szeretné fiát bentlakásos intézményben elhelyezni, a közelében biztonságban tudni méltó körülmények között.
Mivel Magyarországon nagyon kevés a megfelelő ellátást biztosító kislétszámú intézmény, ezért Attila a hamarosan Kaposszekcsőn megnyíló, a Kerekesszabadság Alapítvány által létrehozott fogyatékos fiatalok otthonában szeretné elhelyezni gyermekét.
A csikóstőttősi önkormányzat egy adományszámlát nyitott a lakóotthoni elhelyezéshez, és azon 100.000 Ft-ot helyezett el.
Kérjük, támogassa Horváth Attilát e kihívás megoldásában, mely most meghaladja a család lehetőségeit!
Az adományokat a Hungária Takarék 71800123-16209868 számlaszámra kérjük utalni, vagy munkaidőben a Községházán lehet személyesen befizetni.
Pintér Szilárd polgármester
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

