Hírek
2021. December 06. 14:33, hétfő |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
REMÉNY - Advent második vasárnapja
Advent második vasárnapjához kötődve az egész hétvégén színes programok várták a kedves lakosságot és az érdeklődőket.
Pénteken este Fekete Nándor orgonaművész Zene a képekben című koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők, mely rendezvény a Térzene Program keretében valósulhatott meg.

Szombaton a Hangszerelem Stúdiózenekar karácsonyi dalai varázsoltak ünnepi hangulatot a Művelődési Ház előtti téren, a koncertet szintén a Térzene Program tette lehetővé. A koncertet követően pedig hivatalosan is megnyitott az adventi vásár Dombóváron.

Vasárnap a Dombóvári Székely Kör jóvoltából lépett fel a színházteremben László Attila, Kézdivásárhely tehetséges énekese.
A gyertyagyújtás előtt a TM SzC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium és a Dombóvári József Attila Általános Iskola diákjai adtak igen színvonalas műsort a színházteremben.
A Művelődési Ház előtt az advaneti koszorúnál Birtalan József verset mondott, Hecker Márton metodista lelkész mondta el ünnepi gondolatait. A gyertyát Horváth Józsefné és Futó Péter önkormányzati képviselők gyújtották meg.
Az adventi vásárban forralt borral, kézműves termékekkel, méhész termékekkel, kürtős kaláccsal és különféle finomságokkal várták a résztvevőket.
Mindenközben pedig óriási sikernek örvend a telepített jégpálya. Schváb János Öcsi retro slágerekkel adta a talpalávalót. Dombóvárral kapcsolatos kérdések helyes megválaszolásával apró ajándékokat nyerhettek az ügyes játékosok.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

