Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2016. Október 25. 15:25, kedd | Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu

Régi új helyén a Vendel-szobor

Régi új helyén a Vendel-szobor

Felavatták a felújított Szent Vendel-szobrot Tüskében a Földünkért világnap alkalmából.

A szobor eddig magánterületen állt, a város segítségével most közterületre kerülhetett át ez a jelképes alkotás.

A kőből készül alkotás több mint 25 éves, eredetileg az Alkotmány Tsz egykori irodaépülete előtt állt. A szobor Tar Imre tulajdonában volt, aki a városnak ajándékozta, a képviselő-testület pedig forrást biztosított a helyreállítására, áthelyezésére. Az idő során feliratainak betűi megkoptak, Szent Vendel alakját por és moha borította és talapzata is megrepedt, ezért a város igyekezett megmenteni. Az emlékmű egy kis parkot is kapott, amellyel már méltó dísze lehet Tüskének.

Molnár Péter káplán az ünnepségen elmondta, nagyon jó érzéssel tölti el, hogy az egyház és a város együtt tudott működni e nemes cél érdekében. Hozzátette: fontos, hogy az egyház be tudjon kapcsolódni a közösségi életébe, így együtt tudnak imádkozni Isten országát építve. Véleménye szerint, ha elhaladunk a szobor előtt, akkor ne csak Isten segítségét kérjük, hanem emlékezzünk meg őseinkről, akik vezettek minket a szentek nyomán.

Szent Vendel sokat segített az embereken, különösen az állatokon, így lett a pásztorok és a jószágok védőszentje. Tisztelete ősi hagyományokra nyúlik vissza, különösen Magyarországon, hiszen számtalan templom, szobor épült az ő felmagasztalására. A római naptárba már nem került bele az ő ünnepe, mégis sok helyen megemlékeznek róla.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi

Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron

Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.

2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi

Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre

Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.

2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi

Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya

Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.

2025. Június 12. 09:11, csütörtök | Helyi

Már megvásárolható az idei zsenge, zamatos és édes naki cukorborsó

Vegyék, vigyék, egyék – amíg a készlet tart! Átvétel: Naki Önkormányzatnál. Rendelés, érdeklődés: 0674-585-003