Hírek
2013. Április 24. 17:30, szerda |
Helyi sport
Forrás: Soós Gyopár
Parádés szereplés a mezei diákolimpiákon

A szélsőséges, változékony időjárás miatt az utolsó pillanatban, 2013. április 11-én tartották meg Bonyhádon a Mezei Diákolimpia megyei döntőit.
A megszokottól eltérően, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium területén kialakított pályán zajlottak a versenyek. A dombóvári és környékbeli általános és középiskolás versenyzők jól sikerült felkészülési időszak után kiválóan teljesítettek. Tizenhárom aranyérmet, és további tizenegy ezüst és bronzérmet szereztek, mely a korábbi évekhez képest kimagaslóan nagyszerű eredmény.
Kivételesen szép eredményt értek el április 18-án, az országos döntőbe továbbjutott versenyzők is. Hagyományosan a gödöllői reptéren megtartott versenyen, melyet verőfényes napsütés kísért, az egyes korcsoportokban összesen több mint 1300-an indultak.
A III. korcsoportos leányok versenyében a Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola csapata, Reizinger Dóra, Tamás Nóra, Strijk Johanna, Kalocsa Lilla Anna, Csizmadia Kitti, a dobogó tetejére állhatott. Az aranyérmes csapat legjobbja Reizinger Dóra, a 2000m-es távon 1500m-ig vezetett. Végül nagy hajrával fél másodperccel maradt le a dobogóról. Dóra a kiváló 4. helyet szerezte meg a 225 induló között.
Tóth Lili Anna, a József Attila ÁMK 8. osztályos tanulója, negyedik alkalommal is megnyerte a versenyt. Idén 150-200m-rel előzte meg ellenfeleit a 2500m-es távon. Győzelme a dobogó második fokára segítette a József Attila ÁMK csapatát. Az ezüstérmes csapat öt tagja Tóth Lili Anna, Besenyei Ágota, Tonács Dóra, Tóth Klaudia és Sipos Zsófia volt.
Nagyszerű eredmény a V. kcs fiú egyéni versenyében Hajdu Bence egyéni hetedik helyezése. Bence az Illyés Gyula Gimnázium tanulója, melynek csapata (Hajdu Bence, Nagy Mátyás, Hajós Károly, Simon Miklós, Szollár Csanád) a hatodik helyen végzett.
A versenyzőket Révész Mária, Tarr Imre, Tancsa Norbert, Óliás Zsolt, Juhász Eszter, Kovács Péter testnevelők és a DOVASE edzője, Fazekas Gáspár készítette fel a megmérettetésre.
A megyei verseny dobogós helyezettjei:
I. korcsoport leány egyéni
1. Esküdt Luca (Kaposszekcsői Általános Iskola)
I. korcsoport leány csapat
2. Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola (Fándi Kata Anna, Gyegyi Laura, Péter Dalma, Széll Sára, Sarkadi Dorka Eszter),
I. korcsoport fiú egyéni:
2. Halmai Dániel (Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola)
3. Reizinger Máté (Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola)
I. korcsoport fiú csapat
1. Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola (Bánáti Kevin, Halmai Dániel, Lép Adrián, Reizinger Máté, Simon Dávid Levente)
II.korcsoport leány csapat
2. Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola (Hammer Dorka, Kanász Kitti, Miklós Eszter, Nagy Viktória, Tamás Zsófia)
II. korcsoport fiú egyéni
3. Strijk Barnabás (Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola)
II. korcsoport fiú csapat
1. (Csattos Máté, Fábián Bálint, Heisz András, Nagy Szilveszter, Strijk Barnabás)
III. korcsoport leány egyéni
1. Reizinger Dóra (Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola)
3. Tamás Nóra (Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola)
III. korcsoport leány csapat
1. Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola (Strijk Johanna, Tamás Nóra, Reizinger Dóra, Csizmadia Kitti, Kalocsa Lilla Anna)
III. korcsoport fiú egyéni
3.Várteleki Richárd (Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola)
III. korcsoport fiú csapat
1. Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola (Csapó Zsombor, László Ádám, Csapó Tomaj, Várteleki Richárd, Szigetközi István)
IV. korcsoport leány egyéni
1. Tóth Lili Anna (József Attila ÁMK)
3. Besenyei Ágota (József Attila ÁMK)
IV. korcsoport leány csapat
1. József Attila ÁMK (Tóth Lili Anna, Besenyei Ágota, Tonács Dóra, Sipos Zsófia, Tóth Klaudia)
3. Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Ált. Iskola (Antalffy Zita, Boros Dorka, Rácz Alexandra, Simon Kata, Stein Dorina)
IV. korcsoport fiú csapat
3. Szent Orsolya Iskolaközpont Dombóvár (Élő Marcell, Miklós Máté, Spengler Márton, Strijk Vince, Tieger Endre)
V. korcsoport leány egyéni
1. Tóth Virág (Illyés Gyula Gimnázium)
V. korcsoport leány csapat
1. Illyés Gyula Gimnázium (Berta Bettina Eszter, Besenyei Emőke, Hajós Eszter, Sipos Kíra, Tóth Virág)
V. korcsoport fiú egyéni
1. Hajdu Bence (Illyés Gyula Gimnázium)
V. korcsoport fiú csapat
1. Illyés Gyula Gimnázium (Hajdu Bence, Hajós Károly, Nagy Mátyás, Simon Miklós, Szollár Csanád)
VI. korcsoportos leány egyéni
1. Beke Zsanett (Illyés Gyula Gimnázium)
2. Szabó Vanda. (Illyés Gyula Gimnázium)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 16. 07:16, hétfő | Életmód
Parajd - A Nagy-Küküllőn és a Maroson is meghaladja már a megengedett értéket a só koncentrációja
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.