Hírek
2019. December 15. 14:09, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Letartóztatták és házi őrizetbe helyezték a tinédzser budai fegyveres rablókat
Két fiatal letartóztatását és két másik bűnügyi felügyeletét rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a fiatalkorú budai fegyveres rablók közül fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablás miatt.
A Fővárosi Törvényszék szombaton közölte az MTI-vel, hogy a négy fiatal megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy novemberben és decemberben több alkalommal gázriasztófegyverrel, egyszer fegyvernek látszó tárggyal, illetve egyszer késsel is különböző felállásban, a szerepek megosztásával raboltak ki embereket budai köztereken.
A törvényszék tájékoztatása szerint az egyik letartóztatott fiatal volt a bűncselekmény kezdeményezője, ő biztosította az elkövetéshez használt eszközöket, a fegyvert, a gumikesztyűket és a maszkokat, még akkor is, amikor személyesen nem vett részt az elkövetésben.
A másik letartóztatott fiatallal szemben jelenleg más ügyben is rendőrségi eljárás van folyamatban. A két fiatalkorú letartóztatását egy hónapra javítóintézetben rendelték el.
A másik két fiatalnál a bíróság - büntetlen előéletükre, valamint a bűncselekmények elkövetésében betöltött szerepükre való tekintettel - elegendőnek találta a mozgásukat nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzött, lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyelet elrendelését négy hónapra.
A végzés nem végleges.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint szerdán a XI. kerületben fogtak el egy 16 éves és egy 14 éves fiút, akik a Minerva utcában követtek egy férfit, majd egy gázriasztó fegyverrel megfenyegették, értékeit követelték és egy lövést is leadtak.
A nyomozók a csapat harmadik tagját - egy 15 éves fiút - zuglói otthonában, a negyedik fiút - egy 16 éves középiskolást -, egy újbudai lakásban fogták el, a csapat ötödik tagját, egy 14 éves fiút az iskolából állították elő.
A nyomozás során kiderült, hogy az öt fiú arcát maszkkal eltakarva nyolc alkalommal tizenegy ember sérelmére követett el rablást Újbudán és a Gellért-hegyen. A rablások során több mint 120 ezer forintot, egy mobiltelefont és egy hangfalat vettek el áldozataiktól.
A rendőrök a csapatból négy fiatalkorút vettek őrizetbe, az ötödik gyanúsított szabadlábon védekezik - közölte szombat este a rendőrség az MTI-vel.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen
Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.
2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink