Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2018. Február 02. 08:13, péntek | Helyi
Forrás: Dombó Média

Közösségi terek jöhetnek létre és újúlhatnak meg a pályázatból

Közösségi terek jöhetnek létre és újúlhatnak meg a pályázatból

A Helyi Akció Csoport Egyesület 400 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Unió által kiírt egyik pályázaton. Ezzel kapcsolatban tartottak január 22-én lakossági fórumot a Városházán.

Az Ujváry Termet zsúfolásig megtöltötték azoknak a civil szervezeteknek és közintézményeknek a képviselői, melyek be szeretnének kapcsolódni a közösségfejlesztést célul kitűző programba.

Nekik előbb Szabó Loránd polgármester tartott rövid tájékoztatást a több részből álló, közel három évig tartó projektről, azt követően pedig a Helyi Akció Csoport Egyesület elnöke ismertette azt az első felhívás-tervezetet, aminek az irányítóhatóság részéről történő jóváhagyása esetén még a tavasszal pályázatot nyújthatnak be az érdekeltek terveik megvalósításához támogatást kérve.

- Az első felhívás témája a kis léptékű infrastruktúra-fejlesztés és tárgyieszköz-beszerzés - emelte ki Ilia Anita. - Valamennyi dombóvári székhellyel, vagy telephellyel rendelkező civil szervezet és közintézmény meghívást kapott erre az összejövetelre. Ott felvázoltuk az elképzeléseinket, illetve egy igényfelmérő lapot osztottunk szét a jelenlévők között. Azon számot adhattak arról, hogy milyen elképzeléseik vannak, amit szeretnének az egyesületünk által kiírásra kerülő pályázat révén megvalósítani.

Az erre a célra rendelkezésre álló 45 millió forintos keretből várhatóan kilenc olyan tervet fognak támogatni, ami a dombóváriak által népszerűnek tartott kulturális, egészségmegőrző, környezetvédelemi és élményközpontú rendezvények megtartására használt közösségi terek megújítását célozza meg, illetve hiánypótló szolgáltatás nyújtásának helyszínéül szolgálhat. Szóba jöhet többek között különböző termek színpadának és nézőterének korszerűsítése, víz-, szennyvíz- és elektromos hálózatának modernizálása, illetve hang- és fénytechnikájának cseréje, de lehetőség van játszóterek, természetvédelmi és kulturális értékeket hordozó területek, épületek fejlesztésére, táj- és kertépítészeti alkotásokrekonstrukciójára, valamint sport és szabadidős tevékenységek végzésére szolgáló új létesítmények kialakítására is.

Kitétel az, hogy a beruházásnak valamilyen módon kapcsolódnia kell a kulcsprojekthez, mely jelen esetben a Szigeterdei Közösségi Tér létrehozása. Annak során új kompozícióba kerül a Kossuth-szoborcsoport, egy botanikus kertet hoznak létre és megszépülnek a jelenlegi közösségi terek, illetve sétányok is.

Címkék: civil szervezet

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi

Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján

A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.

2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi

Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása

Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.

2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi

Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron

Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.

2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi

Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre

Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.