Hírek
2022. December 05. 08:20, hétfő | Helyi
Közmeghallgatást Dombóvár Város Önkormányzata
A november havi rendes képviselő-testületi ülés előtt tartott közmeghallgatást Dombóvár Város Önkormányzata.
Elmondhatjuk, hogy Dombóvár pénzügyileg stabil, fizetőképes, békés kisváros, melyre az összefogás jellemző. Olyan feladatok, kisebb beruházások is elkészültek – többnyire saját forrásból –, amelyek már hosszú évek óta megoldásra vártak. Az utak, járdák és csapadékvíz-elvezető rendszerek felújítása mellett, kiemelt prioritást élveztek a nevelési, oktatási intézmények korszerűsítései.
Emellett hangsúlyozta Dombóvár város polgármestere, hogy két nagy beruházás – az Ady és Fő utcákra vonatkozó csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítése, s a térségi sport- és szabadidő centrum megvalósítása – jó úton halad.
Az aktuális kérdéskörben elmondta, az újdombóvári posta üzemeltetésével kapcsolatban még az ünnepek előtt találkozik a szolgáltató vezetőivel, erről a napokban kapott megerősítést.
Az elkövetkező hat évre vonatkozó projektek megvalósítása tárgyában, a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia megvalósítására, a szakmai dokumentumok elkészítésére megérkezett az értesítés a támogatásról.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon
2026. Július 20. 12:00, hétfő | Helyi
Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között
Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között, ezen a vonalon az utasok 400 forintos, kedvezményes, fedélzeten vásárolható jegyet válthatnak
2026. Július 20. 09:03, hétfő | Helyi
Lakóépület tűzesethez riasztották a tűzoltókat Dombóváron
Kigyulladt egy negyven négyzetméteres, közművek nélküli lakóépület tetőszerkezete vasárnap Dombóváron, a Fülemüle utcában.

