Hírek
2017. Június 27. 10:00, kedd |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Középkori hangulatban telt a szombat Dombóváron
Középkori hangulatban telt a szombat Dombóváron, hiszen újra megrendezték a Hat Vár Hat Rád rendezvény, amely immár harmadik alkalommal invitálta a lelkes túrázókat a 32 km-es távra.
A tavalyi rendezvényhez hasonlóan, idén is szép számmal jöttek el a természetjárók és vettek részt a délutáni programokon is. Akadt olyan versenyző is, aki a Balaton partjáról látogatott el Dombóvárra.
Az út Döbröközről, a Werbőczy-vártól indult, ahol egy gyors regisztrációt követően, ágyúdörrenéssel indultak végig a sárga szalaggal kijelölt útvonalon. A túrázók először a szarvasdi várromot érintették, Kaposszekcsőn a Leányvárat, aztán a jágónaki Dáróvár maradványait, Dombóvárra beérve a Gólyavárat és végül megérkeztek a szigeterdei lakótoronyhoz.
Az állomásokon különböző feladatokkal készültek a szervezők, melyekért jutalom Werbőczyus pénz lehetett kapni, melyet idén is a Szigeterdőben válthattak be ajándékokra a túrázók. Olyan feladatokkal kellett megbirkózniuk, mint például: időre kellett gumiabroncs felhúzni a domboldalon, három lakatot lehetett kinyitni egy kulccsal, meredek vizes pályán felmászni úgy, hogy közbe vízzel teli lufival dobálták őket, nem utolsó sorban pedig a Hábi-csatorna felett kellett átcsúszni egy drótkötélpályán.
A délután folyamán középkori vásár, tánc és zene, népi játékok, gyerekműsorok, kézműves foglalkozások várták a Szigeterdőbe kilátogatókat. A gyerekeket mini Hat vár túra is fogadta, továbbá óriásbábos utcaszínház és gólyalábas mutatványosok is szórakoztatták a kicsiket és persze a nagyokat egyaránt.
A nap fénypontja a lovagi játékok bemutatója és a csatajelenet volt, ahol idén Hunyadi Mátyás időszakához kapcsolódott az esemény. Az előadásban megmutatták a király adókivető arcát, hiszen a középpontba az angol zsoldosok kaptak szerepet, akik nem kapják meg időben a járandóságukat, ezzel kialakult a konfliktushelyzet.
A felejthetetlen napot a Szép Ernő Színház előadásában Gárdonyi Géza Egri Csillagok című musicalje zárta. A szervezők remélik legközelebb is „Jöttök, láttok – visszajöttök” – ahogy a rendezvény szlogenje is hangzik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 19. 07:00, kedd | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Május 18. 19:38, hétfő | Helyi
Fegyver helyett futócipő - interjú a dombóvári századossal
Sebők Attila százados a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjeként ma már nemcsak a nyomokat kutatja megszállottan, hanem a kilométereket is.
2026. Május 15. 14:53, péntek | Helyi
Buzánszky 101 – Futballal és emlékekkel tisztelegtek Dombóváron az Aranycsapat legendája előtt
Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja idén ünnepelte volna 101. születésnapját.

