Hírek
2022. Június 30. 08:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
Jubileumi térzenére hívott a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar

Fennállásának 15. évfordulója alkalmából adott térzene koncertet a Kiszler András vezette zenekar.
Elsőként a Tücsökzenekart konferálta színpadra Schaadt-Szente Réka, majd műsoruk után átadták az év zenekari zenésze díjat, melyet Fenyvesi Merse Dániel vehetett át.
A Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar első tétele után Pintér Szilárd polgármester kapott felkérést beszéde megtartására. Monológjában elmondta:
„A vezetőknek áldásos munkájukért az ifjúsági zeneoktatásban, zeneszeretetre való nevelésben nagyon hálásak vagyunk. A gyermekek figyelmet, alázatot és türelmet, mindazonáltal küzdeni akarást, kitartást és feljebb való törekvést tanulhatnak a zenetanulás keretein belül. Fontos és szükséges a zene oktatása, a hangszereken való játék elsajátítása."
A színvonalas előadásban felcsendültek ismert klasszikusok darabjai, a résztvevők jó kedvű örömzenélésnek lehettek tanúi.
Az év zenekari zenésze díjra zenésztársai Szabó Kendra Larát szavazták meg, s vehette át az elismerést.
Az egyesület vezetői köszöntötték a zenekarban 5-10-15 éve közösen zenélő tagokat név szerint:
A zenekarban 5 és 10 év közötti időt eltöltő tagok:
Boczor Virág, Fenyvesi-Hilbert Henriett, Janocskó Zsófia, Kerekes Béla Szabolcs,
Kerekesné Bauer Márta, Pallos Marcell, Szabó Csenge, Szarvas Dániel, Tulézi Zalán, Gyergyádes Soma.
10 és 15 év közötti időt eltöltő zenészek:
Aranyos Katalin, Aranyos Balázs, Marton Márk, Kardos Tünde, Kéri Kristóf, Kiss Szabolcs, Katona Viktória, Somogyi Patrik, Varga Emese.
A kezdetek óta a zenekar munkáját segítik:
Bogdán Anita, Bogdán Eszter, Szabó László, Tóth Ada Eszter.
Szívből gratulálunk és további sikeres zenélést kívánunk!
Fotó: Komprádt Károly
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 10:00, szerda | Helyi
„Amerre a labda gurult, arra mentem én is.” - Buzánszky Jenő
Május 4-én volt 100 éve, hogy Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje Újdombóváron megszületett. Ebből az alkalomból három helyszínen szerveztek megemlékezést a városban.
2025. Május 05. 16:24, hétfő | Helyi
Jelentkezz honvédelmi táborba!
Több, mint egy tábor! Kaland, kapcsolat, kihívás! Kattints az alábbi hirdetésre és jelentkezz május 15-ig!
2025. Május 01. 08:00, csütörtök | Helyi
Elismerte tettét a várongi sírrongáló
A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves férfit, aki a várongi temetőben több síremléket is megrongált.