Hírek
2012. Április 20. 15:00, péntek |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
Jeles helyek, tudós fejek - Dombóvári Önképző Kör felnőtteknek

A Dombóvári Városszépítők és hozzájuk csatlakozó lokálpatrióták ez év elején klubot alakítottak annak érdekében, hogy az egyre gyarapodó helytörténeti tudástárat élőszóban, személyes találkozások alkalmával gyarapítsák.
Ehhez igen jó fogódzót nyújt az eddig kellően még ki nem aknázott, közösen kevéssé feltárt nagyszerű tanulmánykötet, amely Dombóvár történetét fogja át a kezdetektől napjainkig.
Ennek a hatalmas vállalkozásnak is egyik karakteres szerzője Dr. Berta Bálint, nyugalmazott címzetes gimnáziumi igazgató, aki ma is aktív kutatója a demográfiának és az azzal kapcsolatos tudományterületeknek. Április 19-én este közel negyed száz főnyi hallgatóság jelenlétében számos színes kép, diagram és jól befogadható adatsor megjelenítésével komoly, de a ma emberét is jócskán foglalkoztató kérdést járt körül az előadó.
A dombóvári kistérség népesedési viszonyai címen megtartott áttekintés az 1940-es évektől 2001-ig, más olvasatban pedig - saját, hitelesített adatgyűjtései révén - 2009-ig nyújtott betekintést a természeti környezet és a népesség, társadalmi mozgások, foglalkozás és életmód, életesélyek és lehetséges következményeik összefüggésében. A klasszikus tanórányi idővel és a hallgatói figyelemmel kiválóan gazdálkodó kutató anyaga - jelentős terjedelemben - elkészült, azonban annak kiadására jelenleg alig látszik esély, mert a megrendelő kutatóintézet ezt már vállalni nem tudja. Ám Dr. Berta Bálint műve egy példányát elhelyezte a helyi Városi Könyvtárban, Erdélyi Tamás, ifjú kolléga segítségével készített, vetített anyagát a múzeumi számítógépen, így a komolyan érdeklődők mégiscsak hozzáférhetnek ehhez, a „dombóvári természetföldrajzi és demográfiai iskola” szellemében született munkához.
A helytörténeti klubnak az előadást követő részében ötletek, javaslatok hangzottak el a kisközösség további találkozóinak témáihoz, valamint megfogalmazódott, hogy a 2011-es népszámlálás ilyen, példaszerű feldolgozása mennyi tanulsággal szolgálhat az át- és újjászerveződő közigazgatás - nem csak hivatali, hanem - széles körű érintettjei: döntéshozók, tervező csoportok és intézményfejlesztők számára.
A Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény muzeális falai között legközelebb május 10-én találkoznak a hely és környékének szellemiségét ápolók.
- kristonvízi -
További fotókért kattintson a lenti felvételre.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.