Városlista
2025. július 28, hétfő - Szabolcs

Hírek

2015. Április 14. 08:12, kedd | Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet

Iskolatörténeti kiállítás Kaposszekcsőn

Április 11-én délután 5 órakor tartották a Közösségi Házban az „Iskolatörténet – a környékbeli iskolák tükrében” című kiállítás megnyitóját

A kiállításra meghívót kapott minden jelenlegi és valamikor itt tanító pedagógus, akinek a címét sikerült kideríteni. Az 50 meghívottból 38-an tudtak eljönni. Őket Csapó Gyuláné polgármester egy-egy szál vörös rózsával köszöntötte. A köszöntő után a gyerekek adtak műsort. Bauer Boglárka Elekné Nagy Andrea zenetanárral furulyázott, Végh Viktória, Tóth Anna és Somlyai Flóra pedig verset mondott. Végül Pail Bálint és Gáspár Zsombor szaxofonozott. Felkészítő tanáraik: Elekné Nagy Andrea, Elek Péter, Esküdt Csilla és Süveges Franciska.

A műsor után Horváth Sándorné az iskola nyugalmazott igazgatója mesélt a kaposszekcsői iskola történetéről, személyes élményekkel fűszerezve. A hallgatóságból sok-sok emléket csalt elő ezekkel a történetekkel. Majd Fazekas Gáspár a Belvárosi Ált. Isk. Kaposszekcsői tagintézmény- vezetője ismertette az iskola jelenlegi helyzetét, beszélt a jövő terveiről is.

A résztvevők aprólékosan végignézték a kiállított tárgyakat, dokumentumokat. Vannak régi bizonyítványok a ’900-as évek elejétől, régi jegyzőkönyvek, iskolai értékelések, oklevelek, számos csoportkép és kistabló stb. Megnézhetik egy pedagógus eskünek a szövegét 1953-ból. Sikerült felkutatni hittan tanmeneteket szintén az ötvenes évekből. Látható itt az iskola első „igazi” tablója 1957-ből! Az úttörőmozgalomnak is sok kedves tárgy, zászló és fénykép állít emléket. A régi képek előtt parázs viták kerekedtek: ki is van a képen?

Akik nélkül ez a kiállítás nem jöhetett volna létre:

Kaposszekcsői Általános Iskola
Kaposszekcső Község Önkormányzata
Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény
Csapó Gyuláné
Dobossy Zoltánné
Esküdt Andrásné
Esküdt Csilla
Esküdt Mihályné
Gombos Dénesné
Gyarmati Jánosné
Horváth Sándorné
Kertész Ferencné
Kreszl Sándor
Mészáros Zoltánné
Nagyné Tóth Erzsébet
Robár Gáborné
Tillmann Ildikó
Dr. Veszely Józsefné
Wéber József

Köszönet a segítségért!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi

Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban

Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.

2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.

2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi

Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn

Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.

2025. Július 25. 11:12, péntek | Helyi

Régi jó barát a múzeumban

Dombóváron járva Dr. Novák Ferenc ny. újságíró, rádiós, jogász felkereste a Fekete István Múzeumot.