Hírek
2011. Augusztus 06. 14:21, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress
Ingyenessé válhat a tankönyv
Új tankönyvpolitikát vezet be a készülő közoktatási törvény, amelyről a Magyar Hírlap értesülése szerint még ebben a hónapban tárgyal a kormány.
Az oktatásért felelős államtitkárság azt közölte a lappal, hogy a tankönyveket a Nemzeti alaptanterv alapján, a központilag jóváhagyott, kötelező kerettantervek fogják meghatározni.
„A tanterv tantárgyanként, évfolyamonként, iskolatípusonként csak néhány könyvet hagyna jóvá, szemben a mai többezres, átláthatatlan választékkal” – hangsúlyozta a Hoffmann Rózsa vezette tárca. Megtudtuk azt is, hogy a tervek között szerepel a tényleges tartós tankönyvi rendszer megvalósítása is. Ez azt jelenti, hogy a tankönyvek iskolai tulajdonban lennének, egy-egy példányt négy évig lehetne használni, és a tanulók ez idő alatt ingyen hozzáférnének.
Az államtitkárság arról is beszámolt, hogy tapasztalataik szerint a szakiskolákban és szakközépiskolákban óriási igény van a jelenleginél több ifjúságvédelmi felelős, fejlesztőpedagógus és asszisztens munkájára, de a létszámokat egyelőre nem tudják emelni. „A bővítésre az idén szeptembertől valószínűleg nem lesz lehetőség, mivel nem a szakember-ellátottság, hanem a finanszírozás a fő akadálya a státuszok növelésének”. Az idei felsőoktatási felvételi eredményeket értékelve közölték, hogy a jelentkezők száma alapján biztosítottnak tűnik a pedagógus-utánpótlás, de a tanulmányok félbehagyása, a nagymértékű pályaelhagyás, valamint a szakok szerinti aránytalanság továbbra is súlyos problémát jelent. „A természettudományos tanárképzés területén gyakorlatilag évek óta megállt az utánpótlás-nevelés” – jelentették ki, hozzátéve, hogy a helyzet javítására a tanárképzés stratégiai átalakításával és a pedagógus-életpályamodell bevezetésével próbálnak „makroszintű lépéseket tenni”.Az oktatási államtitkárság cáfolta azt az értesülést, mely szerint a jövőben megszűnnének a nulladik évfolyamokon szervezett nyelvi előkészítő osztályok, de mint közölték, az eredménytelenség miatt a korábbiaknál jóval szigorúbb minőségi követelményeket határoznak meg.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 13. 09:07, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb
2025. Július 13. 09:06, vasárnap | Belföld
MÁV: figyelmeztető piktogramokat festettek a balatoni vasúti átjárókba
A balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni vasúti átjáróban készült el a figyelmeztető piktogramok felfestése – közölte a MÁV-csoport szombaton.
2025. Július 13. 09:04, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel hibája, hogy az USA jelentősen emeli a vámokat
Szijjártó Péter: az amerikai vámemelés is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítja.