Hírek
2012. Április 02. 21:30, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI, Dombóvári Művelődési Ház Nkft.
Húsvétváró Dombóváron, igazi városi összefogással
Több évtizedes hagyományt folytatva Húsvét előtt egy héttel idén is kicsik és nagyok egyaránt felkészülhettek az ünnepre a Dombóvári Művelődési Házban.
Valódi városi összefogással – a szervező Dombóvári Művelődési Ház Nonprofit Kft.-t segítette intézmény (Reménység Napközi Otthon), egyesület (Szitakötő Kézműves Egyesület), civil csoport (Dombóvári Székely Kör), zenei együttes (Gábriel Zenekar), cég (Gábor Sarokház) és magánszemély is (Honti József).
A száznál is több gyermek szülői felügyelettel készíthetett húsvéti ajándékokat, kiegészítőket, tojást festhetett, nyuszit simogathatott a szombat délutáni két és fél órás családi játszóházban.
Első két képünk forrása a DMH Nkft. A másodikra kattintva megnézheti további fotóikat is.
Ezt követően a bonyhádi evangélikus ifjúság tagjaiból és vezetőjéből - Aradi András, volt dombóvári evangélikus lelkész - álló Gábriel Zenekar műsora segítette hozzá a szép számú hallgatóságot az ünnepre való szellemi, lelki ráhangolódásban. „Háttal a vonaton” című műsorukban 12 dal hangzott el a 12 hónaphoz, 12 életút-állomáshoz kötődően, elgondolkodtató szöveggel és igényes zenei, táncos aláfestéssel. Ezzel kívántak a szervezők áldott, szép ünnepet mindannyiunknak.
Harmadik képünket Tilinger Sándor készítette. További fotóiért kattintson a lenti felvételre.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon















