Hírek
2012. Január 29. 18:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: hírszerkesztőnk
Hogyan lesz a zenéből tánc? - rendhagyó koncert Sásdon

Táncok a zenében címmel adott hangversenyt gyerekeknek a Harmónia Fúvósötös Sásdon, melyben a Szélkiáltó-alapító Lakner Tamás volt a műsorvezető és egy ifjú táncospár is közreműködött.
A pécsi Harmónia Fúvósötös január 25-én a Filharmónia Dél-Dunántúli Nonprofit Kft. szervezésében látogatott el a sásdi általános iskolába. Az ifjú közönséget alaposan megdolgoztató dr. Lakner Tamás műsorvezető, valamint Zsófi és Mátyás középiskolás pécsi táncos- és testvérpár közreműködésével arra tettek kísérletet, hogy bemutassák, mitől lesz a zenéből tánc.
A gyerekeknek a műsorvezető - aki „civilben” a Pécsi Tudományegyetem docense is - az ének, a zene és a tánc kialakulásáról mesélt, majd többek között a felhangzó tánczenék közül kellett kitalálniuk, melyik illik a pár által „csendben” ellejtett táncok ritmusához. Így mutatkozott be a magyar ugrós, a tangó, a rumba, a cha-cha-cha, a valcer és a menüett, és nem maradtak bemutatás nélkül a fúvósötösben „közreműködő” hangszerek sem.
Kíváncsi a rendhagyó koncertről készült képgalériánkra is? Kattintson a hírünk címsora alatti „kapcsolódó galéria” hivatkozásra, vagy a lenti képre!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.