Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2017. Június 12. 09:38, hétfő | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat

Györkönybe várja a megye a településeket

Györkönybe várja a megye a településeket

Harmadik alkalommal szervezi meg a megyei önkormányzat Vár a megye – Tolna Megyei Értékek Napja elnevezésű rendezvényét.

2017. június 23-án, pénteken vár a megye mindenkit, ezúttal Györkönyben – jelentette be helyszíni sajtótájékoztatóján Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke. Az esemény beharangozóján a házigazda település polgármestere, Braun Zoltán, valamint a társszervező Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója, Kary József is részt vett. Valamennyien hangsúlyozták: idén is a gasztronómia, az értékek és a kultúra jegyében kerültek összeállításra a megye településeinek szóló programok.

Fehérvári Tamás mindenek előtt köszönetét fejezte ki a vendéglátó településnek, hogy lehetőséget biztosítanak a rendezvény megtartásához. A Pincefalu kiváló, egyben gyönyörű környezet, amely nem véletlenül érdemelte ki a Tolnaikum minősítést – fejezte ki elismerését az elnök. Mindezen túl, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatott pályázatának köszönhetően, közel száz millió forintos forrásból tovább is fejlődhet – tette hozzá.

A programokra rátérve elmondta: a „Minden ízében Tolna megye” című főzőversenyen különböző közösségek fogásai készülnek majd, amelyeket az úgynevezett kóstolópontokon ingyenesen megízlelhetnek a vendégek. A szakmai zsűri helyi, ugyanakkor országosan ismert mesterszakácsokból áll össze.
Az ételkülönlegességek mellett a szórakozás is fontos eleme az eseménynek. A játékra jelentkezők „Érték Viadalon” mérhetik össze tudásukat, mégpedig a térség kincseit megjelenítő feladványok által.

Délután a kiemelt megyei értékek, azaz Tolnaikumok ünnepélyes bejelentésére, az értékdíjak átadására és eredményhirdetésre is sor kerül.

A vendégek elsősorban a települési önkormányzatok és az értékgyűjtő mozgalom képviselői, azonban a délután megrendezésre kerülő kulturális programokra, és a „borMegyetem”-re minden érdeklődőt szeretettel vár a megye.

A Pincefalu sajátosságából adódóan egy kékfrankos bortúrát szervezünk, amelyen a györkönyi pincészetek és a szekszárdi-tolnai borvidékek borai kóstolhatóak – ezt már Braun Zoltán mondta el a „borMegyetem” kapcsán. A résztvevők a helyszínen válthatnak jegyeket, melyekért cserébe nem csupán a borkóstolás, hanem a borozáshoz illő zenés-verses műsor adta élmény is jár.
Eddig mindegyik „Vár a megye” rendezvényen részt vettünk – büszkélkedett a polgármester. Véleménye szerint fontos, hogy a települések ne csak hivatalos formában találkozzanak, hanem más alkalmak keretében is építhessék kapcsolataikat. Az egymással való megismerkedés közösséggé kovácsolja a megyét, mely által hatékonyabban érvényesíthetik érdekeiket is. Egymás értékeinek megismerése, a közös ételfogyasztás és borkóstolás összehozza az embereket – jelentette ki Braun Zoltán.

Kary József a megyei közgyűlés elnökének véleményét osztva örömét fejezte ki, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat és a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködése sikeres. A szakmai igazgató aláhúzta: a közművelődéshez kapcsolódó legfontosabb feladatokat helyben végzik. Ennek tükrében támogatják a helyi értékeket megjelenítő programokat, amelyek kiválóan hozzájárulnak az identitás és a közösség épüléséhez. A Vár a megyéhez hasonló események hozadékának nevezte mind a helyi gazdaságfejlesztést, mind a vidék megtartó erejének növekedését.

A megyei önkormányzat külön emblémát is terveztetett a rendezvénynek, amely magában foglalja az új – sárközi motívumot ábrázoló – megyelogót is. Az eseményen tavaly mintegy ötven település képviseltette magát, több mint háromszáz fővel; idén is hasonló számú érdeklődőt vár a megye.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi

Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron

Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!

2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható

Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:

2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi

Emberölés Döbröközön

Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi

Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra

Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.