Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2015. Július 27. 08:36, hétfő | Helyi sport
Forrás: Dombóvári Karatesuli

Györe István újabb elismerése

Györe István újabb elismerése

A Dombóvári Karatesuli 16 tagja Pakson a Tradícionális Shotokan Karate Szövetség (TSKSZ) Központi nyári edzőtáborában vett részt.

A Shihan Záborszki Zoltán hét DAN-os karatesmester által vezetett napi három tréningből álló gyakorlásokat követően az edzőtábort most is övvizsga zárta, ahol a tanuló fokozatoktól a mester fokozatokig bezárólag láthatták a jelen lévők a nyilvános megmérettetéseket. A dombóvári csapatból Budai Gábor és Fehér Zsolt első, míg Regenyei Ákos és Vercz Attila második barna övre vizsgázott sikerrel.
Az esemény idején tartották a TSKSZ elnökségi ülését is, ahol Szabó Csaba felhívta a jelen lévők figyelmét arra, hogy a 2015-ös évben jubilál a Dombóvári Karatesuli. Negyven évvel ezelőtt, 1975-ben kezdte el a karate oktatását Györe István az akkori birkózó edző, aki ezen tevékenységét még 30 éven át gyakorolta, majd az edzések vezetését 2005-ben adta át két tanítványának, Szabó Csabának és Rizsányi Attilának. Az ismertetés következményeként a TSKSZ technikai igazgatója a karate sport dombóvári megteremtéséért és a három évtizedes kiemelkedő munkájának elismeréséül Györe István részére, a tiszteletbeli harmadik DAN övfokozatot adományozta.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport

Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót

Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld

Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját

Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása