Hírek
2011. Október 04. 07:13, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Ezrek tüntettek a NATO-radar ellen
Körülbelül ötezer ember tüntetett vasárnap egy NATO-radar telepítése ellen a törökországi Kürecikben, a kérdéses rakétajelző-rendszer kijelölt helyszínén.
A tüntetésen felszólalók azzal vádolták a kormánypártot, az iszlamista kötődésű Igazság és Fejlődés Pártját (AKP), hogy engedett az Egyesült Államok „imperialista” követeléseinek. A falubeliek pedig azt sérelmezték, hogy a radar miatt katonai célponttá válhatnak. A demonstrációt egy civil szervezet és ellenzéki pártok szervezték.
A török kormány még szeptember elején döntött a radarrendszer befogadásáról; a berendezés feladata a Törökországgal szomszédos Iránból esetlegesen elindított ballisztikus rakéták jelzése lesz. A berendezést a tervek szerint még az év végéig hadrendbe állítják.
Az Egyesült Államok és a NATO-tagországok a tavalyi lisszaboni NATO-csúcsértekezleten döntöttek arról, hogy elfogó rakétákat telepítenek Európába, mert egyre nagyobbnak ítélik a Közel-Keletről – s különösen Iránból – elindítható rövid, illetve közepes hatótávolságú rakéták jelentette veszélyt.
Irán már a szeptemberi bejelentés után kritizálta a radar felállításáról született döntést, mivel szerinte az feszültségekhez vezethet. Ankara válaszképpen azzal próbálta nyugtatni az iszlám köztársaság vezetését, hogy a berendezés egyetlen országot sem fog „figyelni” kiemelten. (lm)
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.

