Hírek
2016. Április 03. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: www.dombovar.hu
Emléktáblát avattak Újdombóváron
A Város Hete 2016 rendezvénysorozat keretében avatták fel Saguly Károly emléktábláját a róla elnevezett, Fő utca – VI. utca találkozásánál található téren március 31-én.
Ünnepélyes keretek közt állítottak emléket tér névadójának, Saguly Károlynak az újdombóvári városrész kialakításában végzett tevékenységéért.
Az egykori vasúti főmérnöknek a város ezúton fejezte ki elismerését és tiszteletét az említett terület kialakításában végzett kiemelkedő munkájáért, továbbá ezáltal az új nemzedék kicsit jobban is megismerheti a város múltját, illetve történelmét.
A rendezvényen köszöntőt mondott Szabó Loránd polgármester, Kiss Béla alpolgármester és Berta János képviselő. A zenei aláfestésről Herceg Attila a helyi zeneiskola tanára és Elmauer Gréta, az intézmény diákja gondoskodott.
A főmérnök Újdombóvár életében betöltött szerepéről, illetve munkásságáról Lázár Kata, a Dombóvári József Attila Általános Iskola 6. osztályos tanulója tartott rövid előadást a megjelenteknek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

