Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2017. December 22. 16:36, péntek | Külföld
Forrás: mti

Emelkedik a sebességhatár a belga autópályákon

Emelkedik a sebességhatár a belga autópályákon

Az eddigi 120-ról 130 kilométer/órára emelkedhet a sebességhatár a belga autópályák egyes szakaszain 2018 első felében - közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.

Francois Bellot, a belga szövetségi kormány közlekedési minisztere tájékoztatása szerint az autópályákon eddig egységesen 120 kilométer/óra helyett megengedhető lesz a 130-as sebességhatár bevezetése is egyes autópálya-szakaszokon. Arról, hogy bevezetik-e, vagy mely szakaszokon engedélyezik a sebességhatár emelését, a tartományi kormányok dönthetnek majd az illetékes közlekedési hatóságok bevonásával.

Melisa Blot, a miniszter szóvivője elmondta, a magasabb haladási sebességet várhatóan a kisebb forgalmú, jobban belátható és kevesebb veszélyes kanyarral rendelkező szakaszokon hagyják majd jóvá. A sebességhatár emelését indokolja, hogy az útviszonyoknak megfelelőbb gyorsasággal való haladást megengedő szabályozást könnyebb betartani. A látási viszonyok, vagy a forgalom esetleges változása miatt, a kormány javaslata szerint érdemes lesz majd elektronikus kijelzőket elhelyezni az utak mentén annak érdekében, hogy adott esetben csökkenteni is lehessen az engedélyezett haladási sebességet - közölte.

Noha a szövetségi kormány javaslatát a regionális parlamentek bevonásával véglegesítették, a szöveget helyi szinten is jóvá kell hagyni. Hozzájárulásukat követően vezetik nemzeti jogrendbe az intézkedést - tette hozzá a szóvivő.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.

2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld

Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak

Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.

2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld

Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe

Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok