Hírek
2016. November 04. 07:42, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Előzetesben a gyermeke megölésével gyanúsított ceglédi nő - VIDEÓVAL
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság csütörtök délután azt a nőt, aki az alapos gyanú szerint vasárnap reggel ceglédi otthonában olyan súlyosan bántalmazta másfél éves kisfiát,
hogy már nem lehetett megmenteni a gyermek életét - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint az egyelőre egy hónapra elrendelt kényszerintézkedés nem jogerős, mert a gyanúsított, illetve a védője is fellebbezett.
A szóvivő a nyomozás jelenlegi állása alapján elmondta: a 31 éves nő élettárásával két kisgyermeket nevel, a harmadikat most várják (a gyanúsított hét hónapos terhes). A családfő elvesztette a munkáját, így alkalmi munkákból éltek, gyakran megélhetési gondokkal küszködtek. A viták, veszekedések és a mindennapok gondjai miatt a nő sokszor ideges és türelmetlen volt a gyerekeikkel is.
Október 30-án reggel a pár másfél éves kisfia hosszasan sírt, kiabált, a lakásban egyedül tartózkodó anyja pedig nem tudta őt lecsitítani. A nő az egyre hangosabban síró gyermeket többször felemelte és nagy erővel a földhöz csapta. A kisfiú a fejét ért sérülések következtében meghalt. Bár a gyanúsított mentőt hívott, és a helyszínre érkező mentősök azonnal megkezdték a kisgyermek újraélesztését, gyors és szakszerű munkájuk nem járt sikerrel.
A fiatalasszony ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indult eljárás. A nyomozási bíró az ügyészségi előterjesztéssel egyetértésben a bűncselekmény kimagasló tárgyi súlya, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye miatt döntött az előzetes letartóztatás mellett - mondta Gyugyi Csilla.
Hozzátette: a nő lényegében beismerte tettét, ám a történtek részleteiben sok az ellentmondás, azokat a nyomozás során kell tisztázni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

