Hírek
2020. Március 09. 16:36, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Egy éjszaka hat ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök

Kettő olyan – anyagi kárral járó – baleset is történt Tolna megyében (Dombóváron és Kaposszekcsőn), amikor a sofőr ittasan vezette az autóját.
Március első hétvégéjén Tolna megyében nem történt sérüléses baleset, de többet is megelőztek az egyenruhások azzal, hogy kiszűrték a részeg sofőröket a forgalomból.
A Tolna megyei rendőrök 2020. március 7-én este és 8-án a délelőtti órák közötti időszakban hat olyan járművezetővel szemben is intézkedtek, akik úgy közlekedtek az utakon, hogy előtte alkoholt fogyasztottak.
2020. március 7-én a késő esti órákban Faddon igazoltattak az egyenruhások egy nőt, akiről kiderült, hogy ittasan ült a volán mögé.
Kettő olyan – anyagi kárral járó – baleset is történt Tolna megyében, amikor a sofőr ittasan vezette az autóját.
2020. március 7-én a késő esti órákban Dombóváron közlekedett egy 23 éves férfi az általa vezetett autóval, amikor egy vízelvezető árokba hajtott. A rendőrök megszondáztatták a sofőrt, akiről kiderült, hogy részegen ült a volán mögé.
Egy 29 éves férfi közlekedett az általa vezetett autóval Kaposszekcsőn március 8-án a hajnali órákban, amikor megcsúszott és az út melletti árokba hajtott. A járművezetőről kiderült, hogy ittasan vezette a kocsit.
A hétvégén további három olyan sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök, aki a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. Egyikük ráadásul úgy ült a volán mögé, hogy vezetői engedélye sem volt.
A rendőrök mind a hat sofőrrel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság ismét felhívja a figyelmet arra, hogy járművet csak az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt jármű volánja mögé ül, súlyos kockázatot vállal, és nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is. Fontos, hogy mindenki a szabályok betartásával, kellő figyelemmel és empátiával közlekedjen azért,
… hogy mindenki hazaérjen!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:53, hétfő | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Bonyár Sándornét
E jeles alkalomból Pintér Szilárd polgármester, valamint Gyarmati Éva és Futó Péter képviselők köszöntötték.
2025. Október 17. 16:25, péntek | Helyi
Kunszentmártoni gyűjtő látogatott a Fekete István Múzeumba
Október 7-én Szabó Tamás, Fekete István relikviáinak gyűjtője és barátja, Kovács Antal látogatták meg a dombóvári múzeumot.
2025. Október 17. 08:34, péntek | Helyi
Rangos elismerés az Országos Polgárőr Szövetség ünnepségén
Borbála Zsuzsannát, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnök asszonyát az „Év járási koordinátora” elismerő címben részesítették.
2025. Október 15. 09:01, szerda | Helyi
Gyászhír
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pápai Lajos életének 85. évében elhunyt.