Hírek
2011. November 27. 19:00, vasárnap | Helyi sport
Brutális kihívásokkal néztek szembe sikeresen a fiúk
Budapesten, a Vasas Láng Sport és Szabadidő Központjában rendezték meg a BRUTAL CHALLENGE súlymegmozgató verseny őszi gáláját, amelyen eredményesen szerepeltek a Dombóvárról és környékéről származó erőemelők.
Öt versenyszámban - guggolás, felhúzás, fekvenyomás, nyakból nyomás és páros bicepszgyakorlat - minél nagyobb súly megmozgatására vállalkoztak a november 20-i próbatélre nevezők. Egy teljes - számonként legalább 8, de legfeljebb 12 ismétlésből álló - sorozatot kellett végrehajtaniuk az általuk szabadon választott súlyokkal.
Az eredmények számításánál az erőemelő versenyekre jellemző Wilks táblázatot használták, amely a megmozgatott súlyhoz egy szorzószámot rendel hozzá a versenyző testsúlya alapján. Így nem kg-ban, hanem pontokban mérték az eredményüket, és ezek alapján alakult ki a dicsőségfalon jegyzett sorrend. A megmozgatott összsúly szerint pedig minősítették őket. A férfiaknál 4 tonna elérése Bronz, 5 tonnáé Ezüst, 6 tonnáé Arany, míg 7-é Gyémánt minősítést jelentett.
A testsúlyarányos összetettben a 350 versenyző közül 4681,22 ponttal a 22. helyen végzett a döbröközi Gilicze Péter (első képünkön jobbról), aki a 12. legnagyobb összsúlyt, 8230 kg-ot megmozgatva szerzett Gyémánt minősítést. Edzőtársa, a Sásdi Vendéglátóipari Szakképző Iskolában tanító, dombóvári Káló Szabolcs (első képünkön balról) számára a begyűjtött 4281,08 pont a testsúlyarányos dicsőségfal 41. helyét jelentette. Az általa megmozgatott 6546 kg pedig Arany minősítést hozott neki.
Eredményesen teljesítettek még november 20-án a sásdi középiskola jelenlegi és volt diákjai (pontszám, megmozgatott súly, minősítés):
- Balogh Szabolcs, Sásd (3384,86 pont, 5256 kg, Ezüst)
- Kriszt György, Komló (3174,83 pont, 4476 kg, Bronz)
- Saáry Gábor, Dombóvár (3096,13 pont, 4296 kg, Bronz)
- Virth Patrik, Sásd (2908,95 pont, 4476 kg, Bronz)
- Hencz Richárd, Sásd (2836,84 pont, 4416 kg, Bronz)
- Vajda Zoltán, Sásd (2684,52 pont, 4596 kg, Bronz)

Balról jobbra: Káló Szabolcs, Vajda Zoltán, Virth Patrik és Saáry Gábor
További információk, eredmények, képek és videók a Brutal Challenge honlapján.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.

