Hírek
2012. November 09. 11:23, péntek |
Helyi
Forrás: Dombóvári Rendőrkapitányság
Betörés-sorozat felderítése

Hengerzár törés volt a fő profilja annak a 36 éves, büntetett előéletű, dombóvári férfinak akit november 6-án vettek őrizetbe a dombóvári nyomozók.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított alig több, mint két hét alatt több üzletbe tört be a városban anyagi haszonszerzés céljával, illetve megpróbált bejutni az egyik óvoda és orvosi rendelő épületébe valamint az egyik párt helyi irodájába is.
Az elkövetés során olyan egyedi módszerrel dolgozott több helyszínen is, melynek alapján a nyomozóhatóság a kezdetektől sorozatként kezelte az ügyet.
A betörések során minden olyan tárgy érdekelte az elkövetőt, melyet értékesíteni tudott-legyen az kerékpár, cigaretta, számítógép vagy sportcipő.
Azon már meg sem lepődtek a nyomozók, hogy az akkor már körözött bűnöző elfogásakor úgy nyilatkozott, hogy a motorkerékpár mellyel indulni készült szintén lopott volt.
A nyomozás adatai alapján a férfit 11 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, előzetes letartóztatását a bíróság november 8-án elrendelte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.