Hírek
2022. Augusztus 17. 10:06, szerda |
Belföld
Forrás: infovárosok
Baltával, késsel támadt egy férfi Tatabányán
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt elrendelte a Tatabányai Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki baltával és tapétavágó késsel hadonászott.
Az ügyészség indítványa szerint megalapozott a gyanú arra, hogy férfi augusztus 13-án a tatabányai dohányboltnál ittas állapotban egy négy tagú társasággal kötekedett. Eközben az elkövető egy nőt megütött, aki emiatt a földre esett. Majd azzal fenyegette meg, hogy hozza a baltát és levágja a fejét. Két férfi a nő segítségére kelt, őket az elkövető szintén fejük levágásával fenyegetett. Az elkövető ezután egy kocsiból kivett egy fejszét, és a társaság tagjai felé hadonászott, miközben azt üvöltötte, hogy „most meghaltok!” – közölte az ügyészség közleményében.
Rövid idő elteltével a férfi ismét kiabálni kezdett, ezért többen köré álltak. Az elkövető egy tapétavágó késsel az egyik férfi nyaka irányába vágott, miközben azt kiabálta neki, hogy „most meghalsz”. A sértett férfi a nyaka elé tette kezét védekezésként, ezért a kés azon nyolc napon belül gyógyuló sebet ejtett. A cselekmény azonban alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.

A megalapozott gyanú szerint az elkövető július 27-én más sértettek sérelmére súlyos testi sértés bűntettének kísérletét és rongálás vétségét is elkövette, erőszakos többszörös visszaesőnek minősül.
Az indítvány tárgyában a Tatabányai Járásbíróság augusztus 15-én ülést tartott, azon az elkövetőt meghallgatta, azt követően meghozott végzésével a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében.
A végzést az ügyész tudomásul vette, az elkövető és védő fellebbezést jelentett be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.

