Városlista
2026. február 27, péntek - Ákos, Bátor

Hírek

2017. December 01. 16:42, péntek | Helyi
Forrás: Dombó Média

Bálind József emlékére kosaraztak

Bálind József emlékére kosaraztak

November 18-án négy csapat lépett pályára a Szuhay Sportcentrumban azért, hogy tagjai méltóképpen emlékezzenek a dombóvári kosárlabda „mindenesére”.

Bálind József 1950. augusztus 4-én Mélykúton született. A kosárlabdával Komlón ismerkedett meg. 26 évesen a Pécsi Postástól érkezett Dombóvárra a másodosztályba frissen feljutott DVMSE-hez. Csupaszív játékával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vasutascsapat később tagja lett az NB I B-csoportos mezőnyének. 1991-től szakosztályvezetőként, majd 2003-tól a DVMSE elnökeként és a DVMSE Kosárlabda Kft. ügyvezetőjeként, később pedig edzőként is szolgálta szeretett klubját. Emellett, ha kellett havat lapátolt a sportcsarnok környékén, vezette a kisbuszt, intézte a játékosok és a trénerek igazolását, a kosarasok munkahelyét, lakását, étkezését, utazását. Irányításával a DKC fennállása legjobb eredményét érte el az élvonalban: a 2007/2008-as idényben a gárda az ötödik helyen végzett. Jampi emblematikus figurája volt a sportágnak, imádta a kosárlabdát, ez volt az élete. Ő volt az „örök beugró”, aki ha baj volt, mindig segített. Tanítványai fanatizálásához nagyon értett, ha ő ült a kispadon, senki sem mehetett biztosra a DKC ellen. 2009-ben hunyt el.
Az egyik elődöntőben a Dombóvári Szurkolók gárdája nyert a Dombóvári Városi Válogatott ellen 73-67-re, a másikban pedig a Szolnoki Olaj Szurkolók együttese bizonyult jobbnak 76:71 arányban a Tamási Dámok társaságánál. A fináléban a címvédő Tisza-parti kosarasok hatalmas csatában gyűrték le 85:74-re a helyi drukkereket és ismét hazavitték a serleget. A harmadik helyért a Dombóvári Városi Válogatott csapott össze a Tamási Dámokkal, a találkozó a vendéglátók 89:68-as sikerét hozta. A mezőny legjobb játékosának a szolnoki Gedei Tibort választották meg. A tripladobó verseny győztese a dombóvári Farkas Csaba lett. Különdíjat vehetett át a remek teljesítményéért a helyi Lovas Péter és Reizinger Attila.
A tornát megtisztelte Bálind József fia és unokája is, akik a megnyitón, illetve az eredményhirdetésen is részt vettek, de jelen volt Szabó Loránd, a város polgármestere, a Dombóvári Kosársuli Közhasznú Egyesület számos vezetője, edzője és játékosa. Megható pillanat volt az, amikor a megemlékezésen felhangzottak a korábbi dombóvári élvonalbeli játékosok - köztük az amerikai légiósok - erre a napra küldött üzenetei és gondolatai, melyeket egykori mesterükről fogalmaztak meg. Ez a nap a helyi kosárlabda igazi ünnepe volt. A mérkőzések sportszerűen zajlottak, az eredményhirdetést közös vacsora lés baráti beszélgetés zárta.

Címkék: kosárlabda

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 26. 09:25, csütörtök | Helyi

Miért vannak háborúk? - interaktív előadás a Dombóvári Művelődési Házban

Mit tehetünk a békéért? Milyen az igazi béke? Február 27-én, pénteken 18 órától ezekre a kérdésekre keresik a választ a Pinceszínházban.

2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi

Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban

Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi

A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt

Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti

2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi

Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n

„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)