Hírek
2018. Május 29. 05:00, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses fizetést Londonban
A világon elsőként az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses bankkártyás fizetést Londonban.
A brit főváros utcai zenészeinek támogatására létrejött Busk In London nevű szervezet és az iZettle svéd technológiai vállalat együttműködésével megvalósuló kezdeményezés keretében az előadók kártyaolvasókat kapnak, amelyekhez a járókelőknek csupán hozzá kell érinteniük a bankkártyájukat, hogy az előadó által előre meghatározott összeggel támogassák a művészt.
A szervezők szerint a projekt célja, hogy segítsen növelni a brit főváros utcai előadóinak bevételeit - írja internetes oldalán a The Independent című brit lap.
A kezdeményezés bejelentésekor Sadiq Khan, London polgármestere elmondta, "ahhoz, hogy London megőrizhesse státuszát mint globális zenei főváros, elengedhetetlenül fontos a jövő csillagainak támogatása".
"A kalapozás segít a feltörekvő művészeknek abban, hogy tovább csiszolják tehetségüket, és lehetőséget teremt számukra, hogy nagy létszámú közönség előtt szerepeljenek" - fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy az új kezdeményezés révén még több londoninak lesz lehetősége támogatni a főváros "lenyűgöző és tehetséges" utcai előadóit.
Charlotte Campbell, aki teljes állásban utcai előadó, és részt vett a technológia kipróbálásában, elmondta, hogy az újítás jelentős hatással volt a bevételeire. "Soha ennyien nem adakoztak még, amikor énekeltem, és gyakran előfordul, hogy az emberek egymás példáján felbuzdulva jönnek oda és adakoznak".
A 2010-ben Stockholmban megalapított iZettle céget május közepén vásárolta meg 2,2 milliárd dollárért az amerikai PayPal online pénzügyi szolgáltató cég.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
2026. Március 17. 06:57, kedd | Külföld
Trump a NATO jövőjét is megkérdőjelezte a Hormuzi-szoros miatt
Nyomást gyakorol szövetségeseire Donald Trump: az amerikai elnök szerint a NATO jövője is veszélybe kerülhet, ha a tagállamok nem támogatják az Egyesült Államok fellépését a Hormuzi-szoros térségében.
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld
Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld
Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében
Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.

