Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2019. Március 04. 14:39, hétfő | Helyi
Forrás: Dombó Média

Az újságírással és a televíziózással ismerkedtek a gyerekek

Az újságírással és a televíziózással ismerkedtek a gyerekek

A József Attila Általános Iskola 5. évfolyamos diákjai és az őket elkísérő pedagógusok vendégeskedtek nemrégiben a Dombó-Média Kft-nél.

Az önkormányzati tulajdonú cég ügyvezetője, Glaub Róbert arról beszélt hallgatóságának, hogy a szerkesztőség feladata a Dombó TV műsorának és a „7200” című közéleti lapnak az elkészítése. A szakember a településen kiadott újságok és a helyi televízió történetéről is számos érdekességet osztott meg a gyerekeknek, illetve tanáraiknak. Szóba kerültek azok a tevékenységek is, melyek a város történéseiről szóló híreknek Dombóvár lakóihoz való eljuttatásában nélkülözhetetlenek. Az írott és az elektronikus médiában dolgozó újságírók, szerkesztők, tördelők, nyomdászok, riporterek, operatőrök, vágók, valamint műsorvezetők sokrétű munkájáról, illetve hitelességéről és felelősségéről is kaptak tájékoztatást az érdeklődők.
A tanulók körében a legnagyobb sikert a televízió felvételi stúdiója aratta, ahol a Dombó TV munkatársainak bemutatója után ők is kipróbálhatták az, hogy milyen érzés köszönteni a nézőket. A nemzetiségi nyelvet is tanuló ötödikesek előzetesen készültek erre a feladatra és németül mondták el az általuk szerkesztett híreket.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 15. 20:00, vasárnap | Helyi

A pénz boldogít?! - interaktív előadás Dombóváron

Valóban boldogít a pénz? Keressük a választ március 20-án 18 órakor a Dombóvári Művelődési Ház pinceszínházában!

2026. Március 11. 13:52, szerda | Helyi

Városi megemlékezés lesz március 15-én Dombóváron

Emlékezzünk együtt a hősökre március 15-én 9.30-kor a dombóvári Szigeterdőben a Kossuth-Szoborcsoportnál. Ezt követően 10.30-kor ünnepi szentmise a Jézus Szíve Katolikus templomban.

2026. Március 04. 16:45, szerda | Helyi

Az Őszikék Idősek Klubja szeretettel várja a dombóvári időseket

Gondolkodást serkentő foglalkozásokon, memóriát fejlesztő programokon lehet részt venni a Dombóvár, Szabadság u. 8. alatti idősek klubjában.