Hírek
2024. Április 26. 06:46, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Az agrárminiszter szeretné betiltani a szalmabálák erőművi értékesítését

Nagy István, az Aranyeső Kft. tárolói beruházásának átadóünnepségén, a Somogy vármegyei Kapolypusztán azt mondta, a talaj csökkent humusztartalma miatt minden szervesanyagra szükség van.
A miniszter hozzátette, a döntés előtt még egyeztetnek az érintettekkel, akiket kompenzálni kívánnak.
Nagy István méltatta a Kányai Mezőgazdasági Cégcsoporthoz tartozó Aranyeső Kft. tudatos talajművelését és a nehéz piaci körülmények között kiutat kereső növénytermesztését. A magyar tulajdonban lévő cég 1,2 milliárd forintos beruházással, ezen belül a Vidékfejlesztési programban elnyert 482 millió forintos támogatással épített egy modern szárítót és növelte számottevően tárolókapacitását - tette hozzá.
A miniszter felidézte, hogy az elmúlt három évben sorozatban érték "emberpróbáló" kihívások és nehézségek az agráriumot. "A kiutat önök jelentik a tudásukkal, tapasztalatukkal, kétkezi munkájukkal" - fogalmazott. Hozzátette, a kormány minden erejével, forrásával és intézkedéseivel a gazdák mögött áll, hogy meg tudjanak felelni az új kihívásoknak.
Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi fejlesztési ciklusban a magyar kormány az európai kormányok közül egyedüliként maximális nemzeti társfinanszírozást nyújt az uniós forrásokhoz, megháromszorozva ezzel a támogatási lehetőségeket. A források mellett jó szakemberek, megújuló agráregyetemi képzés is segíti a mezőgazdaságot a kiútkeresésben - mondta.
Beszélt arról is, hogy a magyar piacot elárasztó ukrán áruk mögött nemzetközi tőkebefektetők állnak, akik nem fognak "továbbállni", így a magyar mezőgazdaságnak kell versenyképesebbé válnia, és a helyi adottságokhoz, lehetőséghez igazodva megtalálni a megoldást.
Hangsúlyozta, "minden egyes gabonaszem, amit feldolgozás nélkül viszünk a piacra, elmulasztott lehetőség". "A gabonát bőrben kell értékesíteni" - mondta, utalva az állattenyésztésben rejlő lehetőségekre. Megemlítette, nyugat-európai minisztertársai közül többen is nyilatkoztak arról, hogy uniós támogatásokat kívánnak az állattenyésztésük leépítésére fordítani, ami további lehetőségeket rejt a magyarok számára.
"Mi nem leépíteni szeretnénk, hanem fejleszteni az állattenyésztésünket a források megháromszorozásával, hogy visszafoglaljuk az adottságainknak megfelelő helyünket a piacon" - fogalmazott. Megemlítette, hogy 3 millió muszlim él Európában, az ő bárányhús iránti igényük és a táplálkozási divatirányzatok is lehetőséget teremtenek - mutatott rá.
Nagy István az egyik legfontosabb problémának nevezte, hogy az elmúlt 50 évben a talajban élő mikroorganizmusok száma 90 százalékkal csökkent. "Utolsó órában vagyunk, hogy a talajaink termékenységét megőrizzük" - fogalmazott.
Kőszegi László tulajdonos elmondta, az új beruházás magas színvonalú technológiai fejlesztés, amelynek révén hatékonyabbá és környezetbarátabbá vált a vállalkozás termelése.
Céljuk az értékteremtés, ezért a megtermelt jövedelmet visszaforgatják. Invesztálnak a földterületek termőképességének megőrzésébe, közel 200 gazdával működnek együtt a térségben, és évente 550 millió forintot fizetnek be az államkasszába különböző adók révén - sorolta.
Gergácz Zoltán ügyvezető az MTI-nek elmondta, a Kőszegi család tulajdonában álló Kányai Mezőgazdasági cégcsoport csaknem 7 ezer hektárnyi területen gazdálkodik Siófoktól délre, Somogy hátrányos helyzetű falvainak térségében. A 85 embert foglalkoztató vállalkozás 2022-ben 9,5 milliárd forintos árbevétel mellett több mint 1 milliárd forintos eredményt ért el, a tavalyi azonban "jó ha nullára kijön" - fogalmazott. Mivel Ukrajna olcsóbban tudja piacra dobni a cégcsoport által is termelt kukoricát, búzát, árpát és napraforgót, keresik a kiutat. Ennek jegyében az idén 17 féle növény, köztük cukorrépa, mák és ipari borsó betakarítására is készülnek - mondta az ügyvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.