Hírek
2021. Augusztus 11. 18:00, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Augusztus közepéig tart a dombói vár régészeti feltárása

Augusztus közepéig tart a dombói vár régészeti feltárása, melyen szegedi és pécsi régész hallgatók, dombóvári diákok, valamint az ország különböző részeiről érkező régészek és önkéntesesek vesznek részt -
közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kedden az MTI-vel.
Dombóvár határában, a Kapos folyó déli partján találhatók a Dombai család egykori rezidenciájának a maradványai, ahol a város önkormányzatának a felkérésére Berta Adrián, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetének tudományos segédmunkatársa vezetésével idén is folytatódik a szisztematikus régészeti kutatás. A júliusban n megkezdett terepi munkálatok előreláthatóan augusztus közepéig tartanak - olvasható a közleményben.
Mint írják, a vár alaprajzát és főbb építési periódusait az előző évek ásatási munkálatain már sikerült nagy vonalakban rekonstruálni. A Kapos menti erősség a 14. század legvégén vagy a 15. század elején épült, első nagyobb átépítésére a Zsigmond-kor végén kerülhetett sor. Ezt követően a déli épületszárny keleti falára építettek egy pilléreken nyugvó erkélyt, amelynek a nyomai a korábban említett pilléren még ma is megfigyelhetők. Végezetül egy reneszánsz átépítés történt feltehetően az 1520-as években.
Az eddigi feltárásokon előkerült faragott kövek és a rendelkezésre álló írott források alapján a vár építészeti részleteit jelentős reneszánsz díszítőelemekkel is gazdagon ellátták. A Dombai család vára a 16. század elejére egy mintegy 50-szer 32 méter alapterületű erősség lett. A török hadak a 16. században elfoglalták a várat. Ebből a korszakból fennmaradtak írott adatok bizonyos, elsősorban védelmi célú építkezésekről, amelyek közül egy sánc részletét az előző év folyamán sikerült is megtalálni. A várat a bécsi Udvari Haditanács 1702-ben leromboltatta.
A területen elkezdődött a déli épületszárny keleti oldalának a szisztematikus feltárása is. Ezek összesen 800 négyzetmétert tettek ki, azonban a megnyitott felületeken a feltárási folyamat még különböző szakaszokban tart - emlékeztet a kommüniké.
Az idei tervek között többek között az északi épületszárny és az úgynevezett nyugati belső torony, valamint a déli épületszárny korábbi években megkezdett részleges feltárásának a befejezése, valamint az előző év folyamán felfedezett, előzetesen a török hódoltság korára keltezett sánc feltárásának a folytatása is - áll az összegzésben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi
Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján
A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.