Hírek
2011. Február 20. 17:46, vasárnap |
Helyi
Forrás: www.opsz.hu
Ahol nagy a bűnözés, fontos a bűnmegelőzés
Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) a megyei szövetségek tisztségviselőiből álló delegációk részvételével tartotta az idei első féléves polgárőrségi feladatokra felkészítő fórumát február 5-én, Budapesten. Az egyik előadá
Az ORFK székházában zajló rendezvényen Király Gábor, a dombóvári polgárőrség vezetője is részt vett. Mint a képviselőtestület február 14-i ülésén elmondta, az OPSZ az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a polgárőrség és a helyi önkormányzatok együttműködésére a bűnmegelőzés érdekében. Ez egyébként Dombóváron már évek óta kitűnően működik.
Zámbó Péter szakmai alelnöknek az országos fórumon tartott előadásában elhangzott adatok alapján azt mondhatjuk, hogy a bűnmegelőzésre – ha lehet – még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt érdemes fektetni környékünkön, hiszen a Dombóvári Rendőrkapitányság illetékességi területe a 2010. évet magas bűnelkövetési mutatókkal zárta.
Az előadás második része alapján a dombóvári kistérségben a regisztrált bűnesetek lakosságarányos száma országos viszonylatban magas.
Ugyanez derült ki Zámbó Péter előadásából a dombóvári kistérségben közterületen elkövetett bűncselekmények lakosságarányos számáról.
Képeink az említett előadásból származnak. A teljes anyag elérhető ide kattintva: http://www.opsz.hu/?q=node/1694
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 09:03, hétfő | Helyi
Áldozatot követelt egy dombóvári lakástűz
Május 18-án, szombat reggel érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Dombóváron kigyulladt egy lakás.
2024. Május 19. 15:59, vasárnap | Helyi
Középiskolások Buzánszky Jenő Emléktornája Dombóváron
A Buzánszky Jenő Sportkomplexum 2022-ben átadott műfüves pályáján ismét megrendezésre került a legendás dombóvári futballista tiszteletére a középiskolások tornája.
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.