Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2020. Augusztus 19. 09:45, szerda | Helyi
Forrás: TEOL

A legtöbb településen lesz idén is kenyérszentelés

A legtöbb településen lesz idén is kenyérszentelés

Dombóváron a Szent István templomban lesz a szentmise 10 órakor, utána kenyérszentelés.

A veszélyhelyzet miatt az augusztus 20-i nagy rendezvények elmaradnak, de szinte minden Tolna megyei városban lesz valamilyen kisebb megemlékezés, kenyérszentelés.

Államalapítónkra, Szent István királyra emlékezünk augusztus 20-án, amikor hagyományosan az új kenyeret is ünnepeljük. A koronavírus-járvány ugyan jócskán felülírta a megszokott programokat, és folyamatos újratervezésre kényszerítette a szervezőket, de megyénk városainak többségében lesz valamilyen megemlékezés, szentmise, kenyérszentelés. Ezekből készített válogatást a TEOL.

Bátaszék Nagyboldogasszony római katolikus templom: kenyérszenteléssel egybekötött szentmise, 10 óra. Utána idei lisztből sütött bucikat osztanak a hívek között.

Dombóvár Szent István templom: szentmise, 10 óra, utána kenyérszentelés.

Dunaföldvár Szentmise az Öregtemplomban, 9.30, majd a cserkészek közreműködésével koszorúzás a Szent István szobornál a Templom utcában.

Nagymányok A Nagymányoki Fúvószenekar zenés ébresztője a város több pontján 8 órától. Római katolikus templom: szentmise, 9 óra.

Paks Jézus Szíve templom: szentmise 9 órától, majd kenyérszentelés a templom főbejárata előtti téren.

Simontornya Szent István szobor előtti tér: ünnepi beszédet mond Torma József polgármester, 18 óra. A kenyérszenteléssel egybekötött műsorban közreműködik a Krammer Ferenc Kórus.

Szekszárd Ünnepi szentmise a Belvárosi Római katolikus templomban, 8.45. Ökumenikus kenyérszentelés és -áldás a templomban, 9.45. Levonulás a szentelt kenyérrel a Szent István szoborhoz, 10 óra. Ott ünnepi köszöntőt mond Orbán Attila, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, illetve Vendégh Edit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna Megyei Szervezetének elnöke. Koszorúzás, 10.30. Művészetek Háza: Szent István keresztény hagyatéka – A Magyar Szentkorona vármegyéi. A vándorkiállítás megnyitóján köszöntőt Ács Rezső polgármester, beszédet mond Kocsis Fülöp, a görög katolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, a rendezvénysorozat fővédnöke, dr. Gerzsa István kormánybiztos, Feledy Balázs művészettörténész, a projekt kurátora és Benza György, a Kárpátaljai Szövetség elnöke, 11 óra. Közreműködik a Nemzeti Rézfúvós Együttes, a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület és Lozsányi Tamás orgonaművész.

Tamási Rendezvénytér: a Szironta együttes harangkoncertje, 18.30. Ünnepi beszédet mond Porga Ferenc polgármester, 19 óra, utána ökumenikus kenyéráldás és kenyérszentelés. Musical és operett világslágerekből álló válogatáskoncert Fekete Kovács Veronika, Balogh Tímea, Petróczki Gábor és Szerémi Dániel előadásában, 19.30.

Tolna Aratók felvonulása indul a Penny parkolóból 16 órakor a római katolikus templomhoz, ahol kenyérszentelés lesz. A megemlékezés a Szent István téren folytatódik, ahol megszegik a kenyeret, ünnepi beszédet mond Appelshoffer Ágnes polgármester. Közreműködik a Medinai Tamburazenekar.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi

Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron

Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.

2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi

Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre

Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.

2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi

Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya

Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.

2025. Június 12. 09:11, csütörtök | Helyi

Már megvásárolható az idei zsenge, zamatos és édes naki cukorborsó

Vegyék, vigyék, egyék – amíg a készlet tart! Átvétel: Naki Önkormányzatnál. Rendelés, érdeklődés: 0674-585-003