Hírek
2017. Május 28. 21:20, vasárnap |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
A Lakhatási Tanácsadó Testület rendkívüli ülést tartott
A Lakhatási Tanácsadó Testület kedden tartotta, rendhagyó ülését, amely a Mária-lak tetőteraszán zajlott.
Az ülésen 7 napirendi pontot tárgyaltak, továbbá két önkormányzati lakást bérlő szerződése került meghosszabbításra.
A testület döntésének megfelelően 5 kérelmező került be a szociális alapon bérbeadható lakásigénylők névjegyzékébe, akik szociális alapon lakásüresedésre bérleti jogot nyerhetnek el. Volt olyan kérelmező, aki kérte a névjegyzék módosítását a szereplő lakásadatokra vonatkozóan, egy másik pedig, hogy töröljék a névjegyzékből, mivel megoldódott a lakhatása.
Az ülésen a Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási Nkft. ügyvezetője tájékoztatta a megjelenteket az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos kilakoltatási-bírósági eljárásokról, mely alapján két bérlőnek kell elhagynia a bérleményt.
Az ülésen tájékoztatást kaptak az önkormányzati lakások felújításával kapcsolatos munkákról a megjelenteknek, majd elmondták, legközelebb a Gárdonyi u. 14. szám alatti ingatlan teraszát kezdik el felújítani.
Az utolsó napirendi pontban az önkormányzati lakásokkal kapcsolatos egyéb ügyek, érkezett kérelmek elbírálása, megtárgyalása történt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 20:00, vasárnap | Helyi
A pénz boldogít?! - interaktív előadás Dombóváron
Valóban boldogít a pénz? Keressük a választ március 20-án 18 órakor a Dombóvári Művelődési Ház pinceszínházában!
2026. Március 11. 13:52, szerda | Helyi
Városi megemlékezés lesz március 15-én Dombóváron
Emlékezzünk együtt a hősökre március 15-én 9.30-kor a dombóvári Szigeterdőben a Kossuth-Szoborcsoportnál. Ezt követően 10.30-kor ünnepi szentmise a Jézus Szíve Katolikus templomban.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Március 04. 16:45, szerda | Helyi
Az Őszikék Idősek Klubja szeretettel várja a dombóvári időseket
Gondolkodást serkentő foglalkozásokon, memóriát fejlesztő programokon lehet részt venni a Dombóvár, Szabadság u. 8. alatti idősek klubjában.

