Hírek
2013. Január 23. 19:40, szerda |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: http://www.zoldenergetika.hu
A kutatást, a feldolgozóipart és a turizmust fejlesztenék Tolnában

A kutatás-fejlesztés (K+F), a piacképes feldolgozóipar és a turizmus erősítése a Tolna megyei fejlesztési koncepció három stratégiai célja a 2014-2020-as időszakban.
A koncepciót szerdán gazdaságfejlesztési konzultáción ismertették Szekszárdon.
A társadalmi vita előtt álló koncepció Szekszárdon a szőlészeti-borászati, valamint Tamási és Paks térségében az energetikai K+F tevékenységet, Dombóvár és Tamási térségében pedig a mezőgazdasági kutatásokat ösztönözné – ismertette Naszvadi Balázs, a Tolna megyei önkormányzat területfejlesztési osztályának vezetője polgármesterek, vállalkozók, kamarák megyei vezetői előtt.
Az elképzelések között szerepel a tejipar fejlesztése is, ami főként a piacképes, egyedi tejipari termékek előállítását szolgálná. Az idegenforgalmi fejlesztések célja a Sió turisztikai hasznosítása, egy Duna menti rekreációs térség megvalósítása, és a pincefalvak turizmusának erősítése – mondta a szakember.
Puskás Imre (Fidesz-KDNP), a Tolna megyei közgyűlés elnöke megjegyezte: várhatóan a 2014 és 2020 között rendelkezésre álló európai uniós források tíz százalékáról a megyei önkormányzatok dönthetnek. Ez „jó néhány milliárd forint” forrást jelent a Tolna megyei fejlesztésekhez – tette hozzá az elnök.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.