Hírek
2020. Szeptember 03. 11:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Csak a pénz kellett neki

A dombóvári rendőrök folytatnak büntetőeljárást egy 45 éves kaposvári nővel szemben lopás vétség elkövetése miatt.
Egy helyi nő tett feljelentés a Dombóvári Rendőrkapitányságon 2020. július végén ismeretlen személlyel szemben, aki az egyik üzletnél levő kerékpárján letett szatyrából – míg ő pakolt – ellopta pénztárcáját a benne levő iratokkal, bankkártyákkal és készpénzzel együtt. A feljelentő elmondása szerint néhány nappal később ismeretlen az iratait bedobta a postaládájába.
Az eset kapcsán a rendőrök látókörébe került egy 45 éves kaposvári lakos, akit elszámoltattak. A nő elmondta a nyomozóknak, hogy valóban ő lopta el a szatyorból a pénztárcát. Beszélt továbbá egy másik bűncselekményről is, melyet szintén ő követett el 2020. augusztus 19-én. Ekkor egy családi házba ment be, és onnan ellopta a sértett asztalra letett pénztárcáját a benne levő iratokkal, bankkártyákkal és készpénzzel együtt.
Az elkövető gyanúsítottkénti kihallgatása során elmondta, hogy mindkét sértettnek ő juttatta vissza a tárcáját és az iratait, mert neki csak a pénz kellett.
A nyomozók a nővel szemben kétrendbeli lopás vétség elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.